Hát már nagyon nagyon régen nem írtam, nem mint ha nem lett volna semmi extra. Nálunk aztán tartalmas az élet. Csak egészen röviden összefoglalva , jártunk az elnök házánál és igen csak megkívántuk a süteményt. Nagy szerencsénkre az elnök pont otthon volt és beinvitált minket. Nem mondom jó kis kecója van, de az a biztonság ami körülveszi az igen csak bizar. Épp életünk legfinomabb csokis süteményét majszoltuk, (természetesen a gyümölcsszelet után) és láttam az ablakból, hogy egy rakás turista az elnök rezidenciáját fotózza, az egyik olyasfajta lehetett mint a drága párom mert a gépét gondosan a kerítésre helyezte és úgy próbált mozdulatlan képet készíteni tökéletes élességgel. De sajnos a kép nem jött létre (szerintem) mert egy katona vagy kettő nem is tudom már, oda szaladt és azonnal felszólították, hogy az magánterület és oda nem szabad menni. Hát halljátok, ez tök gáz, mert míg mi bent sütizünk addig embereket gyilkolásznak azért mert a gépükkel szép képet akartak készíteni.
A másik esemény ami szintén elég érdekes, hogy nálunk áram szünet volt éjszaka. Ki hallott már ilyet, áram szünet éjszaka , hát könyörgök abban mi a poén??? Mert hogy áram szünet van napközben vagy ami még királyabb téli délutánon az oké. Mert tök fílinges, (ezt meg hogy írják?) hogy gyertyát gyújt az ember , fölöslegesen kapcsolgatja a lámpákat és bosszankodik, hogy ilyenkor se a tv se a számítógép , de még a mosógép sem működik. Na de éjszaka, könyörgök akkor mire jó az áramszünet?????? Az egyetlen izgalom az volt , hogy meg nézhettem nem e éppen a mi villanyóránk izzik (volt már rá példa) és nem e kell tartani egy gyors meneküléstől. Erről jut eszembe, ez a blog elég komolytalan, de szeretném fel hívni mindenki figyelmét, hogy a legfontosabb papírjait mindenképpen pakolja össze egy dobozba, hogy ha tűz miatt menekülnie kell akkor azt gyorsan fölkapja és fut. (biztosítás papír, bizonyítványok, befizetett számlák, ükükük nagy mama egyetlen fényképe stb.) Na de vissza térve az áram szünethez, egyáltalán nem volt izgalmas. Bár azt is megkell mondanom, hogy egyik nap , napközben is volt áramkimaradás, és akkor nagyon vicces volt feljönni úgy a lépcsőházban, hogy ténylegesen nem láttam az orromig sem. Természetesen a drága gyermekeim jutottak eszembe, azoknak aztán nem tűnne fel, hogy nincs fény, és nem bosszankodnának amiért a közgyűlésen meg szavazták, hogy bőven elég, ha az elsőn, ötödiken és a tízediken ég a vészvilágítás. És, hogy kerek és össze függő legyen a történet,- nem mint ha ez a sok HOGY ne tenné összefüggővé - Kérdezem én, ha teljes nyugalomban telefonnal a kezemben alig tudok felbotorkálni töksötétben a lépcsőn, akkor hogyan meneküljek tűz esetén pizsamába, fáradtan a füst lepte töksötét lépcsőházból ki???
Na és az utolsó történet ami, nem is történet ha nem a jelen helyzet. Természetesen az óvodában most is zajlik az élet. Nem régiben kitalálták, hogy húsevő baktérium terjed az óviba, és rövid időn belül felfal mindenkit a kor. De később kiderült, a húsevő vagy genny keltő baci okozza többek között a tüszős mandulagyulladást is, szóval kábé 92351183422 ember hordozza a világon. Na de, hogy szegény kislány akiről azt állították, hogy behozta a húsevő baktériumot, ne maradjon betegség nélkül, kijött rajta egy hányásos hasmenéses korság, és hogy a betegség a csúcs helyre kerülhessen megfertőzte a fél óvodát, legalább is eddig csak a fél óvoda dőlt ki a sorból. Utolsó éjszakámon egy hányásos és egy lázas és néhány hőemelkedéses gyereket ápolgattam. De ami még ennek is a tetejébe jön, az az hogy én sem vagyok a toppon, még nem ütött ki a korság, de erősen teszek is ellene, hogy soha ne is kerüljön utamba a baci. Rengeteg teát iszok, fokhagymát eszek hagyma levessel és Normaflort , B6 vitamint fogyasztok, de hogy mind ez biztosan hasson tegnap megittam életem első felesét, unicum formájában. Nem mondom kicsit a fejembe szállt, de tegyük hozzá, hogy éjszaka nem aludtam mert a gyerekeket ápoltam.