Nos kezdetét vette utazásunk első napja. Halaim biztonságban vannak otthon és drága tesom vigyáz rájuk, legalább is remélem. Nem tudok sokat írni de minden képpen szeretnék pársort írni mindenki megnyugtatására. Jelenleg drága párom drága kedves, és ezt komolyan mondom legédesebb és leg jobb ember az ő rokona. Imádom nagyon. Szóval nála vagyunk. Az imént voltunk vacsorázni és én nagyon finom rántott kamamber sajtot ettem az étteremben áfonyaöntettel, ami inkább áfonya lekvár volt és sült almával mennyei volt. Már a hotel szombánkat elfoglaltuk, és kicsi párom most vissza szaladt szappanért mert azt elfelejtettük felhozni. Nagyon izgulok mert a környék nem a közbiztonságról híres, de remélem nem lesz gond a kocsival, hisz benne van minden kajánk. Értékek nem de a kajánk igen meg a bosszuság és az ha feltörik nem tudunk elindulni holnap a nagy útra. Kicsit szedett vedett a levelem, mert már igen csak el fáradtam, de szeretnék nagy vonalakban mindenről szót ejteni. Reggel indultunk. Elöször a TESCOban voltunk ahol zoknit, bugyit és egy cipőt is vettem. Majd a kedvenc helyemen a Pennyben vásároltunk. Utána Balaton felé vettük az irányt és drága párom egy másik rokonához is beugrottunk. Ott van két csoda szép gyerköc és velük játszottunk egy kicsit. Őket is imádom mindig kedvesek meg minden, szóval szerencsére tök jó rokonokkal családtagokkal vagyunk körülvéve. aztán jöttünk ide a másik rokonhoz és most itt ülök az ágyon várom párom és majd leragad a szemem. Most zárom soraimat, mert még pár privát levelet is meg kell írnom a családnak.

Szerző: Jessicat87  2010.07.09. 21:37 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szarazeletszokjhozza.blog.hu/api/trackback/id/tr892141892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blueannie 2010.07.16. 18:58:57

szia!
hihetetlen,végigolvastam a blogodat.
érdekes módon találtam rá,miszerint a szar szó többesszámát kerestem gugliban :)

tetszik ahogy írsz :)
lenne kedved linket cserélni?(magyarán hirdetjük egymás blogját:)

pussz
süti beállítások módosítása